loader image
Gyerekpszichológus

Szajli Claudia – Pszichológus

Szajli Claudia Pszichológus
Bemutatkozás

Pszichológus diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szereztem meg. Jelenleg az ELTE Pszichológiai Doktori Iskolájában doktoranduszként képződöm, ahol tanulmányaim mellett oktatói és kutató munkát folytatok. Magánrendelésem mellett a Magyar Tudományos Akadémia Klinikai és Fejlődés-Neuropszichológia Kutatócsoportjának tagjaként a serdülőkori érzelemszabályozás vizsgálatával foglalkozom. Korábban évekig dolgoztam Iskolapszichológusként, Életvezetési Tanácsadóban, valamint Családsegítő és Gyermekjóléti Központban. Az üzleti szektorban is volt szerencsém tapasztalatot szerezni, ebből adódóan a versenyszféra kihívásaival, munkavállalókra gyakorolt hatásával is kiemelten foglalkozom.

Mivel fordulhat hozzám?

A következő témakörökben forduljon hozzám bizalommal:

– életvezetési problémák
– stresszkezelés, szorongás
– családi kapcsolati nehézségek, párkapcsolati problémák
– serdülőkori krízisek, pályaválasztás, magatartásproblémák
– gyermekkori beilleszkedési nehézségek, tanulási nehézségek, teljesítményszorongás
– gyermeknevelési tanácsadás
– önismeret-fejlesztés, célállítás
– önbizalomhiány
– munkahelyi problémák

Magánrendelésem keretein belül elsősorban felnőttek, serdülők, gyermekek és szüleik jelentkezését várom.

Hogyan dolgozok?

Szakmai tevékenységem során az egyéni fejlődést helyezem középpontba. Az egyéni konzultációkon klienseimmel szorosan együttműködve dolgozunk azon, hogy megtalálják a hozzájuk legközelebb álló utat a megoldás felé. A csoportos foglalkozásaimon a mentális munka, az önreflexió és a csoportreflexió egyaránt szerepet kap.

Magánrendelés

Magánrendelés Budapesten, előre egyeztetett időpontban az Egry József Pszichológiai Terápiás Központban és online formában. További információk a láblécen illetve a „Kapcsolat” menüpontban.

Gyászfeldolgozás gyermekkorban – mi rejlik a lelkükben?

„A halál az örök ember örök problémája.” A halállal való szembesülés az élet elkerülhetetlen velejárója. A kérdés az, hogy mikor kerülünk vele szembe. Vannak, akik már gyermekkorban kénytelenek megtapasztalni ezt a veszteségélményt. A gyermekek viselkedése megváltozik...

Sérülés – az amerikai futball káros hatásai

Rohamosan közeledünk az amerikai futball meghatározó eseményéhez, az LIII. Super Bowl-hoz. A sportrajongók fejében sokszor meg sem fordul, hogy mennyi veszélyt rejt ez a sportág, milyen fizikai és szellemi megpróbáltatásokon kell keresztülmenniük a játékosoknak, mire...

Ikrek titkos nyelve

Gyakran halljuk, hogy az ikrek születése egy speciális családi helyzetet teremt. A gyermekek egymással igen szoros kapcsolatban nőnek fel, ismerik a másik minden rezdülését, szinte egyként nevelkednek. Sokszor a szülők is egy párosként tekintenek gyermekeikre. De ez...

Mit mond el a családról gyermekünk rajza?

„Rajzold le a családodat!” – hangzik az instrukció a terapeutánál. A család a gyermekek elsődleges szocializációs közege, így nem meglepő, hogy a családrajz a gyermek megismerésének kiemelt eszköze. A rajzolás projektív jellegének köszönhetően teret ad az érzések,...

Világjáró gyermekek – avagy az utazás pszichológiai hatásairól

Beköszöntött a nyári szünet. A legtöbb szülő igyekszik minél színesebb programtervet összeállítani a szünidőre, hogy gyermekei kellőképpen kipihenjék az óvodai, iskolai fáradalmakat, és számos új élménnyel, feltöltődve térjenek vissza a tanévkezdésre. Az utazás...

Családi örökség – amit magunkkal viszünk

Nem is gondolnánk, hogy azok a korai események, melyekre könnyedén azt mondhatjuk, gyermekünk „úgysem emlékszik majd”, mekkora hatással vannak élete alakulására. Sőt, szülőként a saját feldolgozatlan traumáinkat, félelmeinket is továbbadjuk gyermekeinknek. Cikkemben...

Tíz tipp, hogyan mondjuk el gyermekünknek: „Elválunk”

„Döntöttem, azt akarom, hogy elváljunk.” „Azt hiszem, meg kellene mondanunk a gyerekeknek.” „Nem akarom, hogy rosszul érezzék magukat emiatt.” És még sorolhatnánk azokat a gondolatokat, melyek bennünk kavarognak azzal kapcsolatban, hogyan közöljük a válás tényét...

Miért vonz a víz? – avagy a víz pszichés hatásai

Sokan szeretünk természetes víz közelében lenni, gyakran hosszú órákig a parton ülve, egyszerűen csak a víz mozgását figyelve. Noha nem vagyunk tudatában, a víz enyhén meditációs állapotot idéz elő, a nyugodtság érzését és a tudatosságot egyaránt magával vonva. Miért...

Egy nárcisztikus szülő ismertetőjegyei

Komoly problémát jelent, hogy azok a gyermekek, akik szüleik árnyékában nőnek fel, nem kapnak lehetőséget arra, hogy kibontakozzanak, hogy önálló gondolataik és céljaik legyenek. Sokan küzdenek azzal, hogy nem kapják meg szüleiktől a feltétlen szeretetet, mely...

„Mi lesz, ha szerepelnem kell?” – a szociális szorongásról

Gyakran fél a bemutatkozástól, a szerepléstől, az idegenekkel való beszélgetéstől? Az ítélkezéstől vagy mások negatív véleményétől való félelem igencsak megnehezítheti  mindennapjainkat. Például, ha a munkahelyünkön kifogástalan a teljesítményünk, de prezentációk...